A szülői házból a jég hátára - egy szoftverfejlesztő útja Székesfehérvárról Helsinkiig (első rész)

Három évvel ezelőtt, 21 éves koromban költöztem először külön szüleim székesfehérvári házából. Sok barátom ezt már 18 éves korában, az érettségi után megtette. Ez a döntés régóta váratott magára az én életemben. Annak idején, én nem csatlakoztam a budapesti baráti közösséghez, két évvel később viszont az Erasmus Lifelong Learning program keretein belül külföldre költöztem 4 hónapra. Egészen a finnországi Tornioig, Lappföldre - sokak szerint a semmi közepére.

Ez volt az első alkalom mikor elszakadtam szüleimtől, éppen ezért egy tál makaróni elkészítése, a heti élelmiszer bevásárlása és a héten hordott ruha kimosása is kihívást okozott, #FirstTimeInMyLife hashtag-gel talán még az Instagramra is felkerültek. Eszembe se jutott, hogy két év múlva egy finn szoftverfejlesztő cégnél fogok iOS fejlesztőként dolgozni Helsinkiben.

Anyuka szoknyája mellett

2013 augusztusáig meglehetősen egyszerű és kényelmes életet éltem. Székesfehérváron nevelkedtem egy átlagos családban. A középiskolai (meglehetősen átlagos, vagy inkább azon aluli) eredményeimet több tanárom és szüleim több-kevesebb csalódottsággal konstatálták. Ez nem is meglepő, hiszen sokszor bátyámhoz hasonlítottak, aki ugyanabban a középiskolában jóval szebb eredményeket ért el. Tanáraim azt kérdezték miért nem vagyok szorgalmasabb a tanulás terén, amire az őszinte válasz többször is elhangzott: ez nem az a tantárgy, ami engem érdekel. A középiskola utolsó éveire valamennyire megjött a lelkesedés: ráléptem a kedvenc tantárgyaim gázpedáljaira (matematika, angol és informatika), valamint a kötelező tárgyakból is összeszedtem magam úgy-ahogy.

Ebben az időszakban nagy kérdés mindenki számára a továbbtanulás, ez velem sem volt másképp. Legtöbb osztálytársam a neves budapesti egyetemekre jelentkezett 2010 elején. A magam részéről én szerettem volna egy kényelmesebb utat járni, így az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karra jelentkeztem Székesfehérváron, ahova be is jutottam. A középiskolai nehézségek után nem tartottam magamnak se különösképp tehetségesnek vagy akár szorgalmasnak. Éppen ezért valamennyi félelem volt bennem, hogy ez az egyetem bizony nem lesz annyira egyszerű.

Az osztályból én voltam talán az egyetlen, aki nem repült ki a szülői házból. Az első félév meglehetősen motiváló volt a tanulás szempontjából: nagyon tetszettek a tárgyak, az oktatás színvonala, az elvárás szintje motivált és kihozta belőlem a maximumot. Hirtelen váltás következett be a hozzáállásomban, elkezdtem sokkal komolyabban venni tanulást.

Programozni az egyetem első évében kezdtem, 18 éves koromig egy sor programkódot sem írtam (egyszerű HTML weblapoktól és SQL lekérdezésektől eltekintve). Először C#-ot tanultam, ami nagyon megtetszett és a mai napig az egyik kedvenc programnyelvem. Míg középiskolai barátaim a nagy betűs, sokszor éjszakai életet élték, én szüleimnél lakva az egyetemi tanulmányokra fókuszáltam. Rengeteg új barát, hobbi és tevékenység került az életembe, ami a mai napig része annak.

Hamar bebizonyosodott, hogy a középiskolával ellentétben sokkal jobb eredményeket vagyok képes elérni, az évfolyam legjobb tanulói között voltam. Minden tantárgyat teljesítettem és két tanulmányi ösztöndíjat is elnyertem el a második szemeszter végéig, ami tovább növelte a motivációmat. Ekkor két cél lebegett a szemem előtt, amit el akartam érni:

  1. Befejezni az alapképzést időben (ez cél volt már az első félév elején is),
  2. Eljutni egy külföldi országba ERASMUS-on keresztül.

Lehetőségek az ERASMUS-al

Nem meglepő módon, ezek a tervek mentális támogatókra találtak szüleim is tanáraim személyében, bár az előbbiek nehezen tudták elfogadni az utóbbi ötletet. Legkisebb gyerekként a családban, tudva azt, hogy a biztos angol és szakmai tudásom mellett, a házimunka terén nem igazán remekeltem, bennem is volt valamennyi félsz. Ennek ellenére éreztem ennek a lehetőségnek a potenciálját, a szakmai és emberi fejlődés lehetőségét hosszú távon.

Sajnos túl sok lehetőség ekkor nem kínálkozott a fogadó országok listáján: Anglia és Finnország között hezitáltam ekkor leginkább. Az ösztöndíjat sajnos nem nyerhette el mindenki, ami azt jelentette, hogy csak egy fő mehet ezekbe az országokba. Végül Finnország és a Lapland University of Applied Sciences mellett döntöttem, elfogadva az alábbi sztereotípiákat és tényeket:

  • Lappföldre utazok, tehát...
    • hideg lesz (nem szeretem a hideget),
    • sok lesz a hó (nem szeretem a telet),
    • sötét lesz,
    • találkozhatok a Mikulással és rénszarvasokkal, éhes vadonélő medvékkel és vikingekkel,
  • egyedül utazok, nem lesz magyar rajtam kívül ill. senkit nem fogok ismerni,
  • nem tudok se főzni se mosni, sose éltem egyedül,
  • szüleim nagyon féltenek,
  • a finn kultúra meglehetősen zárkózott és depresszív,
  • túl kell majd élnem valahogy.

Nem túl biztató a helyzet. A magam részéről biztos voltam abban hogy nem lesz ez rossz egyáltalán, sőt, kifejezetten mókás lesz. A kezdeti nehézségek után valóban az lett. Rengeteget tanultam magamról, más kultúrákról, az angol nyelvről és egyéb mindennapi dolgokról. Nagyon jó érzés volt bebizonyítani (magamnak és másoknak is), hogy igenis képes vagyok megállni a lábamon, nem kell félni semmitől és bele kell merni vágni az ilyen dolgokba.

Fontos megjegyezni, hogy ez nagyrészt saját elhatározás kérdése volt az én esetemben, de hatalmas segítség volt a támogatás, amit másoktól kaptam. Ez a támogatás sokkal inkább mentális volt, mintsem anyagi. Az egyetlen anyagi támogatás (az ösztöndíj és a saját spórolt pénzem felett) szüleimtől jött, akik kifizették az oda-vissza repülőutat. Enélkül nem jutottam volna el Tornióig és nem tölthettem volna el ott addigi életem legszebb négy hónapját. Minden barátom és családtagom biztos volt benne, hogy meg fogok tudni állni a lábamon és hittek benne, hogy ez életem egyik legjobb döntése volt. Így is lett, de itt még közel sincs vége a történetnek...

Munka az ERASMUS után

Alig szálltam le a repülőről, a következő héten máris a vizsgákkal, majd a záróvizsgára való készüléssel kellett töltenem 2013 karácsonyát. Természetesen mindenki nagyon boldog volt, hogy végre otthon vagyok és szerettünk volna minél több időt együtt tölteni a barátokkal, de ebben a helyzetben más volt a prioritás. Mindazonáltal a befektetett munka meghozta gyümölcsét: január végén kitűnő eredményekkel, hét félévvel az egyetem elkezdése után végeztem úgy, hogy utolsó félévemet Finnországban töltöttem. Az AdmiNetwork Hungary Kft., akiknél a szakmai gyakorlatomat végeztem már az ERASMUS előtt felajánlott egy teljes munkaidős a lehetőséget, amit minden további nélkül elfogadtam.

Az államvizsga utáni héten kezdhettem is dolgozni Junior Szoftverfejlesztőként egy rendkívül jó hangulatú, fiatalos, családias környezetben. A cég viszonylag kicsi, akkoriban kb. 4-5 fős, számítógép hálózatok kiépítésével és karbantartásával foglalkozó társaság volt. Első szakmai munkahelyként nem is kívánhattam volna jobbat. Annak ellenére, hogy a cég akkoriban elsősorban nem szoftverfejlesztéssel foglalkozott, rengeteg lehetőséget biztosítottak és energiát fordítottak az ifjú padawan nevelésére.

Az itt töltött tíz hónap alatt rengeteg szakmai tudást szívtam magamba, főleg ERP fejlesztés területén (Microsoft Dynamics CRM és NAV), volt lehetőségem PHP-ban fejleszteni (Zend Framework) és a customer supportba is belekóstoltam egy picit. Annak ellenére, hogy ismét Székesfehérváron laktam, nagyon jól éreztem magam, ugyanis ebben az időszakban rengeteg új, naprakész tudást szedtem fel. A szakmai támogatás és fejlődés mellett, minden egyéb tervem is támogatást nyert részükről ebben az időszakban, például a vezetői jogosítványomat munkaidőben csináltam. Egy ilyen kis cég varázsa a családias környezet, erre a legjobb bizonyíték hogy akkori kollégáim a mai napig a legjobb barátaim között szerepelnek - nem is véletlenül.

Vissza Tornioba

Az ERASMUS utolsó hónapjában felmerült bennem az ötlet, miszerint a kinti képzés tetemes részét tanultam, mit jelentene, ha a magyarországi végzés után visszajelentkeznék a teljes képzésre. Gyorsan kiderült, hogy mivel ott töltöttem fél évet, valamint az alaptárgyak jelentős részét már tanultam Magyarországon, valószínűleg rengeteg kreditet el fogok tudni fogadtatni több-kevesebb papírmunka után. Természetesen ez nem csak az én ötletem volt, több ERASMUS-os ismerősöm (főleg magyar és román diákok) megjátszották ugyanezt a kártyát korábban. A jelentkezésnek több feltétele volt, többek között angol nyelvvizsga, angolra fordított érettségi bizonyítvány, motivációs levél, önéletrajz és a felvételi vizsga sikeres teljesítése (utóbbit Budapesten meg lehetett csinálni).

Az ERASMUS-hoz hasonlóan sokan támogatták ezt a döntést - itt szeretném kiemelni akkori kollégáimat. Annak ellenére, hogy nagyon szerették a munkához való hozzáállásomat, képességeimet és morálomat, ők azok között voltak, akik a leginkább támogatták továbbtanulásomat külföldön, mert teljesen átérezték ennek a lehetőségnek a potenciálját. Mikor megérkezett a levél az egyetemről miszerint visszamehetek Tornioba tanulni, búcsúbulit szerveztem a kollégákkal és egészen az utazás előtti hétig dolgoztam velük. A mai napig tartjuk a kapcsolatot és akárhányszor hazautazom, találkozom velük egy ebédre és/vagy “csak egy sörre”.

Külföldi BSc diploma hét kettő félév alatt

2014 augusztusában visszasodort az élet Tornioba. Immáron “teljes értékű” (nem csak csere) diákként tanultam a Lapland University of Applied Sciences, Business Information Technology szakán. A korábbi ígéreteknek megfelelően nagyon sok egyetemi kreditet sikerült elismertetni: szeptember végén körülbelül 130/210 teljesített kredit szerepelt az indexemben. Ez azt jelentette, hogy 80 kreditnyi tantárgyat kellett teljesítenem a külföldi BSc diploma megszerzéséhez - ebbe beletartoztak bizonyos alapozó és szakmai tárgyak, szakmai gyakorlat és szakdolgozat vegyesen.

Már a kezdetektől tudtam, hogy ezt szeretném két félév alatt teljesíteni. Ennek természetesen a zsúfolt órarend, egymással ütköző órák, sok házi feladat és viszonylag kevés szabadidő volt az ára. Elképesztő módon sok támogatást és megértést kaptam a tanároktól ebben a kérdésben - ismerve a szituációmat nagyon rugalmasan kezelték, ha nem jelentem meg egy-egy órán és nagyon örültek neki, hogy ennyire törekvő diákok is járnak az egyetemre.

Számomra ebben az időszakban a legnagyobb lecke a saját időm és pénzem beosztása volt. Rengeteget tanultam a nemzetközi csapatban való együttműködésről is. Másfél éves részvétel után úgy gondolom, a magyar felsőoktatással ellentétben a finnek sokkal gyakorlat-orientáltabbak és naprakészebbek: rengeteg (akár órákon kívüli) projektben volt lehetőség részt venni, önszerveződő csapatokban ötletelni, kibontakozni, megtervezni és megvalósítani dolgokat. A tematikák évről-évre változtak az ipari elvárásoknak megfelelően, így olyan tárgyak is szerepeltek a listán mint Data Mining, Service Management és Digital Convergence.

A magyar egyetem után a tananyag elsajátítása nem jelentett nagy problémát - otthon ez jóval szigorúbb volt - azonban a másokkal való együttműködés, valamint a szakdolgozat megírása több kihívást jelentett. Ebben a két félévben rengeteg energiát kellett a szakdolgozatom témájának kidolgozásába, irodalomkutatásba és konzultációba fektetnem (A szakdolgozatom egyébként itt olvasható: Analysis of and Development Recommendations for Virtual Campus Services in Lapland). Az elvárások mind tartalmi, irodalmi és nyelvtani szempontból meglepően magasak voltak, emiatt rengeteget új ismeretet kellett magamba szívnom és alkalmaznom a tudományos angol nyelvről egy jeles érdemjegy megszerzéséhez.

Mikor láttam a fényt az alagút végén és tudtam, hogy 2015. májusának végén végezni fogok a tornioi egyetemen, megfordult bennem a gondolat, miszerint érdemes lenne megpróbálni egy pár szakmabeli állásra jelentkezni. Március közepén regisztráltam LinkedIn-en, különböző helyi karrierportálokon és nagyobb cégek álláskereső oldalain mint fiatal, lelkes és kitartó diák, aki most teszi ki a lábát az egyetemről. Az elképzelés az volt, hogy július végéig (míg a pénzem kitart) maradok Tornioban akár munka nélkül is - ha összejön valami maradok, ha nem, hazaköltözöm és dolgozom tovább Fehérváron.

A szakdolgozatom utolsó i betűire tettem fel a pontokat, mikor egy kézenfekvő munkalehetőséget kaptam a helyi nyári egyetem megszervezését támogató, amolyan projekt asszisztens pozícióra kértek fel tanáraim. A magam részéről ezt egy jó lehetőségnek tartottam, ugyanis egész nyárra szólt a lehetőség, viszonylag jó fizetésért, bár nem szakmai munkáért. Szerettem volna a nyári időszakot is átélni Lappföldön, valamit jó szórakozásnak hangzott 15-20 diákkal együtt tölteni a nyarat fenn északon. Mindenféle habozás nélkül elintéztem a szükséges papírmunkát egy hónap alatt: bankszámlát nyitottam, regisztráltam a helyi adóhivatalnál, bejelentkeztem a rendőrségnél mint külföldi munkavállaló és megkötöttem a munkaszerződést az egyetemmel (ez az egész nem került többe, mint 1-2 nyomtatvány kitöltése). Mindent összevetve ez nem volt egy túlzottan nehéz munkakör. Az érkező tanárok és diákok ide-oda fuvarozását, körbevezetését, irányítását, szabadidős programok szervezését, tantermek lefoglalását jelentette röviden.

Nyilvánvalóan ez a munka nagyon távol áll az informatikától, korábbi tanulmányaimtól és tapasztalataimtól, de mit lehet tenni? Biztos voltam benne hogy ez az egyik legjobb nyári munka a környéken, főleg hogy ekkor még a külföldi diploma sem volt a kezemben.

Fent említettem, hogy március közepétől jelentkeztem szakmai állásokra is. Körülbelül 50-60 helyre adtam be a jelentkezésemet helyi cégekhez, a startupoktól kezdve egészen a multinacionális vállalatokig. A sors fintora, hogy egészen a nyári szerződés aláírásáig egyetlen cég sem keresett meg (még csak válaszlevélben sem), viszont alig két héttel a szerződés aláírása után csörgött a telefonom, egy backend, PHP / MySQL -orientált fejlesztői lehetőséggel.

Arról, hogy ez a lehetőség hogyan hozott egy 180 fokos fordulatot az életemben két hét alatt, és hogyan kötöttem ki iOS fejlesztőként Helsinkiben, később pedig a Data Mining and Machine Learning masters szakon a University of Helsinkiben, és hogy milyen tanulságokkal lettem gazdagabb, a következő részben olvashattok.

(Mivel a szoftverfejlesztés egységes nyelve az angol, ezért a legtöbb cikkünket angolul lehozzuk. Ennek a cikknek az angol változata itt olvasható: My software engineering journey from home sweet home to a frozen planet - part 1)
A kommenteket a Disqus jeleníti meg